Kollagenusz, az erőművész olyan stabilan tartotta az ember-piramist, ahogy a valóságban tartja össze az emberi szövetek sejtközötti állományát a kollagén. A szervezet „ragasztója” fehérje készletünk 30%-át alkotja, így szervezetünk fő proteinje.
Az aknés, azaz pattanásos bőr az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati kórkép. A pattanások leggyakrabban 14-19 éves korban alakulnak ki, lányok esetében hamarabb, fiúknál általában későbbi életkorban jelentkeznek. Az elmúlt évek során egyre gyakrabban fordul elő fiatal nők esetében a felnőtti pattanásos bőr, melynek 2 típusát lehet elkülöníteni. Az egyik típus, amikor a serdülőkori pattanások nem szűnnek meg, hanem folyamatosan fennállnak a tünetek felnőttkorban is. A másik típus, amikor a pattanások fiatal felnőttkorban alakulnak ki.
A korpás fejbőr nagyon gyakran előforduló probléma, mely nemcsak a fejbőr kellemetlen viszketését, hanem a vállakon, ruhákon megjelenő fehér hámsejtcsoportok kialakulásáért is felelős lehet, akár a mindennapi életvitelben zavarba ejtő mértékig.
A kor előrehaladtával a szervezetünk, így a legnagyobb szervrendszerünk, a bőrünk is öregszik.
Az arcon lévő bőrhibák, mint akné, pókangiómák, rosacea, hiperpigmentáció (öregségi foltok, napfoltok, melasma), vitiligo (pigmentáció hiány) és egyéb „szembetűnő” bőrelváltozások sok esetben pszichés megterhelést jelentenek az érintetteknek. Ez a pszichés megterhelés olyan mértékű lehet, hogy szignifikáns változást okozhat a páciens életminőségében, kihathat a személyes kapcsolataira, az önképére, önbecsülésére és akár depresszióhoz, emocionális állapotromláshoz is vezethet.
A Vichy Normaderm Phytosolution aknés, pattanásos bőr ápolására, kezelésére kifejlesztett innovatív készítmény, amelynek használata szabályozza a faggyúmirigyek működését, ezáltal csökken a pattanások, és mitesszerek mennyisége, a bőr egyenletessé, simává, hidratálttá válik. Vízbázisú, könnyű textúrája van, nem tömíti el a pórusokat, nem komedogén, gyorsan beszívódik, nem hagy zsíros érzetet. Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Ezt a nyugtató és viszketéscsillapító hatású sampont érzékeny vagy irritált fejbőrre, valamint igénybevett hajszálak kezelésére fejlesztették ki. Festett, színezett, illetve normál vagy zsíros hajra is alkalmazható. Bőrgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén, szulfát-, szilikon- és színezőanyag mentes.
Lelapuló, zsíros haj, viszkető, korpás fejbőr kezelésére kifejlesztett innovatív készítmény. Koncentrált hatóanyagtartalmának, valamint a sárgabarackmag-őrleményből készült mikroszemcsék peelingező hatásának köszönhetően már 1 alkalmazást követőn a haj tartása javul, a kínzó viszketés, korpásodás jelentősen csökken. A kristályszemcsés zöld textúra kellemes illatú, frissítő habbá alakul, így a páciensek jól tolerálják a sampon használatát. Bőrgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén.
A dermokozmetikumok olyan különleges szépségápolási termékek, amelyek megfelelnek a gyógyszertári forgalmazás szigorú követelményeinek. A dermokozmetikai készítményeket bőrápolásban jártas szakemberekkel (bőrgyógyászokkal, szemorvosokkal, gyermekgyógyászokkal, gyógyszerészekkel stb.) együttműködve fejlesztik ki, hatóanyagaikat a kutatók szigorú feltételrendszer alapján válogatják össze.
A francia Vichy kozmetika márka gyökerei az egészséges arcbőr iránti törekvés és a gyógyszertár összefonódásában rejlenek.
A kor előrehaladtával a bőr anyagcseréje is lelassul, így kevésbé hatékonyan újul meg, és lassabban állítja elő a kollagént, ami a bőr rugalmasságáért és feszességéért felel.
Biztosan Ön is hallotta már a kollagén szót, sőt talán még azt tudja, hogy valahogy összefügg a bőr rugalmasságával. Az érdeklődésünket persze csak akkor kelti fel igazán, amikor a hiánya elkezd meglátszani és megjelennek a bőröregedés első jelei.
„Mind a nők, mind a férfiak körében egyre nagyobb az igény az üde, fiatalos és egészséges arcbőr megőrzésére. Ezen igények ihlették meg a fejlesztőket, hogy minél erősebb, hatékonyabb készítményeket állítsanak elő, melyek otthoni körülmények között biztonságosan és könnyedén használhatóak.
Mesterséges intelligencia által vezérelt Ismerje meg, elemezze és hasonlítsa össze a bőröregedés 7 látható jelét, mely alapján megkaphatja személyre szabott bőrápolási tanácsainkat.
A Vichy Laboratórium az Aqualia Thermal termékcsalád megújításakor a sportolók által használt izotóniás oldatok összetételéből merített ihletet.
Dr. Solymosi Ágnes kozmetológus-bőrgyógyász osztotta meg velünk tapasztalatait.
A bőrben a vízhiány fakó arcszínhez és apró ráncokhoz vezethet. A bőr elveszíti komfortérzetét és még érzékenyebb lehet. A vízhiányos bőr ápolásának legjobb módja az alapos hidratálás.
A bőr testünk elsődleges védelmi vonala, amely segít megóvni szervezetünket a káros külső hatásoktól. Éppen ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy megóvjuk és megerősítsük ellenálló képességét a stresszel és más, potenciálisan káros környezeti hatásokkal szemben.
Ön is megfogadta, hogy több vizet fog inni? Fedezzen fel még néhány hasznos tippet a hidratálásról!
A francia vulkánok szívében született termálvíz ereje az erősebb bőrért. Franciaországban, a védett Auvergne-i vulkáni régió központjában található a Vichy Termálvíz forrása. Évezredes és 4000 méter mélyen vezető útja során a Vichy Termálvíz 15 ásványi anyaggal és nyomelemmel gazdagodik, amelyek alapvető fontosságúak a bőr szépségéért. A Vichy Termálvíz a Vichy arcápolási termékek sztár hatóanyaga. Fedezze fel az erő forrását!
A bőröregedés jeleinek kialakulása 80%-ban nem genetikai eredetű, hanem az úgynevezett expozómtól függ: az UV-sugárzás, a légszennyezés, a stressz – olyan mindennapi külső és belső agresszorok, amelyek szemmel láthatóan befolyásolják bőrünk állapotát. A bőrsejtek anyagcseréje ezek hatására lelassulhat, a fakó arcbőr, apró ráncok, pigmentfoltok idő előtt megjelenhetnek.
Közismert tény, hogy az egészségesen ragyogó bőr feltétele az elegendő mennyiségű, pihentető alvás. Most biológiai szempontból is megvizsgáljuk, mi történik a bőrfelszín alatt, miközben a bőrünk pihen.
Piros foltok, pattanás utáni hegek és kellemetlen dudorok az arcon? Mi tudjuk, mire van szüksége bőrödnek! Olvasd el szakértői tippjeinket, hogy bőröd újra ragyogjon.
A korrektorok tökéletes eszközei a bőrhibák elfedésének, legyen szó akár egyenetlenségekről vagy piros foltokról. Az erős fedésű korrektorokat ugyanakkor nehéz lehet megfelelően eloszlatnunk a bőrön. Mi is hát a korrektor egyenletes eloszlatásának titka? Fontos, hogy mindig krémes állagú, stiftes kiszerelésű korrektort válasszunk, mely szinte azonnal a bőrbe olvad!
A kozmetikai szakértők és a beauty bloggerek az egész világon a C-vitamin bőrápolási előnyeiről beszélnek. De mit tud valójában ez a „trendi” összetevő?
A Dercos Densi-Solutions program a hajszálakat és a gyökereket egyidejűleg megcélozva segít megerősíteni és dúsabbá varázsolni az elvékonyodott hajat.
Az Ön haja is vékonyszálú és lelapulásra hajlamos? Semmi gond! Itt megtalálja a Vichy szakértő tanácsait hajkoronájának dúsításáért.
Az egészséges táplálkozás az első lépés a gyönyörű hajért. Olvasson tovább, hogy megismerjen 4 csodás tápanyagot az erős, fényes és gyönyörű hajért!